175 éves a györei templom
Az Árpád-kori Györe falu templomáról, illetve annak papjáról az 1330-as évek pápai tizedjegyzékei emlékeznek meg először. A beszedett tizedek a pápa által tervbe vett keresztes hadjárat anyagi fedezetét biztosították volna. A hadjáratból ugyan semmi sem lett, viszont Györe falu Egyed nevű plébánosa mégis feltűnik ezeken a listákon: 1334-ben 8, majd egy év múlva már 20 báni dénárt fizetett.1
Más középkori írásos adatunk nem maradt fenn róla. Viszont, 2009 augusztusában tettünk régészeti megfigyeléseket. Ekkor ugyanis a mai templom körül a felvizesedés problémát okozott az alapfalaknál, ezért körül ásták azokat. A jelenlegi templomhajótól keleti irányban, az árokban talált falmaradványok, továbbá a felszíni mérések alapján egyértelművé vált, hogy a templom középkori „elődje” keleti irányba volt tájolva. Ez vélhetően sokszögzáródású szentéllyel rendelkezett, kívül támpillérekkel megerősítve. A hajdani temetkezések mementójaként emberi csontmaradványok is előkerültek az árokból. A mai, 1844-ben felépített templom tájolása megváltozott, a szentélye jelenleg északra néz.2
A török hódítást megelőző utolsó magyar összeírás 1542-ben készült el. Ebben az úgynevezett rovásadó jegyzékben említik Györe papját is, aki akkoriban alesperes volt és 1 Ft. 25 denárt fizetett. 3
Györét 1543-ban foglalta el a török. Ahmed pasa hadoszlopa hódoltatta e vidéket. Ezután a szászi várban lett kialakítva egy kisebb török igazgatási központ, vagyis nahie székhely, amelyhez Györe is tartozott.
A törökök amúgy nem igen foglalkoztak a meghódított területeken élők vallási szokásaival, tehát a györei templom romosodásának folyamata nem nekik köszönhető, hanem a kitartó enyészetnek.
1687-ben Badeni Lajos keresztény csapatai foglalták vissza Györét. Az egyházi igazgatás fokozatosan kezdett helyreállni a püspökség területén a 18. század elejétől. Ekkoriban fel kellett mérni a helyzetet: mi az, ami megmaradt a hódoltság elmúltával? Így készültek el az úgynevezett kánoni látogatások, amelyek során a pécsi káptalan kiküldött egy kanonokot, aki a helyszínen tájékozódott, majd pedig részletes jelentést közölt. Ezen leírásokban olvashatunk a templomok állapotáról, felszereltségéről, a hívek számáról is. Lássuk tehát a 18. század e hitelesnek tekinthető forrásait: a kánoni vizitációkat!
1721-ben az egyházlátogatási jegyzőkönyv az akkoriban -átmenetileg elnéptelenedett-„Györe pusztán” csupasz falakkal álló Kisboldogasszony tiszteletére szentelt templomáról azt írja, hogy szentélye és sekrestyéje boltozott. Van karzata és szószéke, a tetejét csak félig fedte zsindely, amely meglehetősen rossz állapotú. Nem sokkal ezután, 1729-ben Domsics Mátyás kanonok is megszemlélte a györei „Angyalok Királynője” templomot a kánoni látogatásakor. Ekkor előkerült egyik kő felirata szerint 1557-ben restaurálták volna először, majd pedig 1657-ben másodszor. A tetőzete a hó és az eső miatt elpusztult, így az oldalfalak szétomlottak, a gerendák elkorhadtak, a mennyezet a beszakadás előtti stádiumban volt, a fából készült kórusa szintén elkorhadt. A szentély boltozata is erősen megromlott. Oltára nincs, hanem az erős alépítménybe oltárkövet helyeztek el. E fölött a Szent Szűznek a máriavölgyi csodás képe látható. A templom berendezése hiányos, harangja sincs.4
1733-ban egy a kánoni látogatásokhoz tematikájában hasonlatos, de alapvetően világi indíttatású összeírás is elkészült. E szerint 1552-ben építették volna a györei templomot, szilárd anyagokból. Ez nyilván téves fordításon alapul, így csupán átépítésről beszélhetünk. 1682-ben pedig ismételten felújították. Az összeírás idején, tehát 1733 táján romokban állott a templom a sekrestyéjével együtt. 5
Látjuk, hogy a török időkre visszatekintő forrásaink ugyan ellentmondásos dátumadatokat hoznak, ami viszont bizonyos, hogy a hódoltság nehezen múló évei alatt is folyamatosan használták Györe egykori középkori templomát, sőt a megújításáról is gondoskodtak.
1742-ben Berényi Zsigmond látogatta meg Györét, akinek a feljegyzése szerint az „…Angyalok Királynője tiszteletére szentelt temploma már összedőléssel fenyeget, ezért szükséges minél előbb helyrehozni az épületet..” Még ez év jún. 9.-én szentelte be a püspök „Gyüre” egy harangját Szászváron, amely feltehetőleg már nem kerülhetett e régi templom tornyába a romosodás folyamatának előrehaladása miatt. Ekkor a györei templomhoz „két holdnyi szántó tartozott a Tölgyfa kutnál és a hertelendi pusztán pedig két kaszás rét”. A következő vizitában, 1756-ban is romosodó, de szilárd anyagból készült templomként írják le. 1783-ra még inkább rosszabbodott az állapota: a tornyát nem is használták már, a beszentelt harangot egy külön (vélhetően fából készült) harangtoronyra függesztették. A templomot egy bő évtized múltán „minthogy régisége miatt annyira megrongyosodott, hogy megjobbitani épen nem lehetett” 1794-ben elkezdték lebontani. E munkálatok során találtak rá egy négyszögletű kőre, amelyre ez volt írva: „…Kotsi Jósef reperálta 1554-ik Esztendőben, de azon követ az akkori T. Hegedűs Ferencz Urodalmi Praefektus Úr Pétsre elvitetett…” Egy favázas, romokban heverő templomról tudósít ezután a szászvári parókia története: „…így szánta rá magát Szcitovszky János pécsi püspök egy teljesen új templom építésére.”6
Az új györei templom alapkövét 1841 június 21.-én tették le. A felszentelésére pedig 1844 augusztus 4.-én került sor. Épült Scitovszky János püspök „…kedves györei híveinek, hogy hitükben megerősödjenek…”
A felszenteléskor mondott meglehetősen terjedelmes püspöki prédikációból csupán néhány momentumot emelünk ki az alábbiakban. Íme!
„A mai nap határtalan örömnek és szívbeli hálaérzetnek napja reám és reátok nézve, gyürei keresztény hivek, Krisztusban kedves fiaim! Mert ki ne repdessen örömében, kinek szívében ne égjen a hálaérzetem, midőn látja, hogy e templomnak fölemelése és fölszentelésével vége ama, 300 évig tartott lelki gyásznak, mellyel az 1540-ik év után édes hazánkat duló töröknek szentségtelen kezei e helyen fölállott templomnak lerombolása által e község lakóinak okozott…ma- a szomorúság örömre, a lelki gyász lelki vigalomra fordult; mert őseitek szakadatlan ohajtási, a ti esdeklő fohászaitok és az én forró kivánatom-hála az egek urának-szerencsésen beteljesedtek, midőn ma ájtatos könyörgéseket mondva, szent zsoltárokat énekelve, minden szenteket segitségül hiva, e diszes falakat szent olajjal megkentük, szentelt vízzel behintettük, szent Lőrincz és Neitus mártirok ereklyéit ezen oltárba betettük és ezen ünnepélyes mód által az egy élő Istennek és senki másnak imádására és keresztelő szent János tiszteletére fölavattuk, fölszenteltük.”- indította beszédét a főpásztor.
Ezután szólt a régebbi korok felszentelési szokásairól: a görögök, a rómaiak, majd pedig a zsidók, Salamon király által felszentelt jeruzsálemi templomáról. Végül a felszentelés katolikus liturgikus mozzanatait ismertette, magyarázta el a megjelent híveknek.
Ünnepélyes processióval vitték be két kora keresztény szent ereklyéjét. Mindkettőjükről megemlékezett a főpásztor.
„…hogy ez oltárban sz. Lőrincz mártir ereklyéi fekszenek, ki annyira ragaszkodott Jézus szent hitéhez, hogy sirva irigylette szent Xistus püspökének a vesztőhelyrei kivezettetését, megöletését, és hogy örömmel feküdt le utána három nappal a vasrostélyra, hogy elevenen megsüttessék. Fordits meg, ugymondá e hitbajnok kinzójának, nagyobb levén… a szent hit iránti szeretetének tüze, melly belül égette, mint a parázstüze, melly külsőleg sütötte.”
A másik kevésbé ismert vértanúról is beszélt: „…ezen oltárba szent Neitus vértanú csontjai is fekszenek, ki fiatal korában a főhivatalokról lemondván és fenyegetésektől nem rettegvén, a tyrannus előtt eltökélett erős lélekkel vallá Jézus tanitásának elkerülhetetlen szükségességét az üdvösségre, miértis feje vétetett”.
Ezután a templom oltárképéről mondta a püspök: „…Ime e szent kép keresztelő Szent Jánost, választott pártfogótokat ábrázolja, kinél Krisztusnak nyilatkozása szerint nem született nagyobb az emberek között…ha reá tekintetek, kövessétek őtet az alázatosságban, mellytől ő élesztetvén, habár Jézusnak keresztelő papja volt, mégis érdemetlennek tartá magát Jézusnak a saruit megoldani.”
Az első szentmise áldozat bemutatása előtt a györeiekért könyörögtek „…e helység minden lakosiért, hogy e szent hajlékban dicsérjék maradékaik századokon keresztül a Mennyei Atyát, és kit ez küldött a Krisztus Jézust a Szentlélekben.”
„Oh nagy Isten, leborulva és esdekelve kérünk, hallgasd meg első kérésünket, könyörgésünknek zsengélyét e szent hajlékban, mert mondád: hogy nyitva lesznek szemeid, és figyelmeznek füleid annak könyörgésére, ki e szent helyen imádkozandik. Ugy legyen. Amen.”7
A korabeli egyházi sajtó is hírt adott a fölszentelésről. Nagy népsokaság gyűlt össze ekkor, a papok püspökük fogadására indultak. Mielőtt a felszentelésre váró templomba bementek volna háromszor kerülték meg azt, Szent Lőrinc és Szent Neitus mártírok ereklyéivel „…mire a főpap a főajtót megilletvén pásztorbotjával, bebocsáttatni kért, s ezt a körmenettel háromszor ismételvén, megnyiltak az ajtók…Leírhatatlan pillanat volt ez!”
Amíg a felszentelési szertartás folyt a templomban, addig kint Rihmer Bódog pécsi kanonok, apát úr szónokolt a német ajkú híveknek. Azért, hogy a hívek számára még emlékezetesebb legyen, e jeles napon volt egy házasságkötés, három keresztelő és több bérmálkozó is.8
Ki is volt Szent Neitus? Egy kora keresztény szent, aki a Diocletianus római császár nevéhez köthető utolsó nagy keresztényüldözés során fiatalon szenvedett mártírhalált. Maradványait 1819-ben ástak ki a római Callixtus katakombából, majd Scitovszky János püspök kérésére került a rozsnyói székesegyházba. Az ereklyének a kultusz központjába való ünnepélyes áthelyezését (transzláció), általában megelőzte az illáció, vagyis a még tiszteletben nem részesített ereklyék első, ünnepélyes és nyilvános oltárra emelése. Ez 1836 február 4.-én történt meg a pozsonyi Szent Erzsébet apácák templomában, ahol a püspöki áldást követően nyilvános tiszteletre tették ki az ereklyét. Az apácák Neitus testét „aranyszövetbe és selyembe öltöztették, amit igazgyöngyökkel, drágakövekkel, smaragdokkal és aranyrojtokkal díszítettek”. A rozsnyói egyházmegyéből több körmenet is indult a hivatalos transzlációs ünnepségre, amely pünkösd utáni 3. vasárnap 1836 jún. 12.-én történt meg. Neitust 15000 hívő jelenlétében a székesegyház Szent Anna kápolnájába vitték, amelynek a titulusát is megváltoztatták e katakombaszent nevére. A testereklye tartója kristályüveggel fedett, aranyozott keretű faláda volt, amelyet kívülről is feldíszítettek. Scitovszky püspök szerint Neitus: „Rozsnyó püspöki városa lakói különös pártfogója”. Ekkor 11 misét tartottak a székesegyházban, illetve az előtte lévő téren, de egész héten át ünnepeltek: magyarul, németül és szlovákul hangzottak el prédikáció sorozatok. Még a Neitus ereklye második hitelesítése során három részt leválasztottak róla Scitovszky püspök engedélyével. Ezek közül kettő a györei templomba került. Az egyik az oltárba, a másik, Neitus újjcsontja pedig egy ezüstből készült ereklyetartóban jelenleg is a sekrestyében található. Érdekes, hogy Scitovszky püspök a transzláció emlékének napjára, vagyis pünkösd utáni harmadik vasárnapra elrendelte Györén, hogy ünnepélyes misét celebráljanak és az ereklyével baldachinum nélküli körmenetet tartsanak a templom körül. A püspök a györei templom részére még egy új kelyhet is adott, „örökös jó karbani fenntartására” pedig 400 ezüst forintot, továbbá átengedett az uradalmi földből 12 holdat.9
A györei templomot 1843-ban Frabert Péter festette ki „elég művésziesen és tartósan”. Valóban, hiszen 90 év elteltével kellett csak az alsó részeket kb. 2 méter magasságig újrafesteni. Erre 1933 augusztus folyamán került sor a sekrestyével együtt. Slimpl (?) János végezte el a javításokat és a festést. Munkája közben a szószék melletti sarokban felfedezte az első templom festőről, Frabert Péterről szóló latin feliratot.
Kovács József és neje Fülöp Róza egy szép és drága neobarokk stílusú mellékoltárt adományozott a templomnak a lourdes-i Szűz Mária szobrával. Ezt a budapesti „Rétay és Benedek” cég készítette el, és Szabó Géza esperes-plébános benedikálta 1920 pünkösd másnapján, május 24.-én. A templom fenntartása érdekében a püspöki uradalom által adományozott földek bérleti díjából 1922-ben a templom tetőzetét, rá egy évre a külső falakat sikerült renoválni.10
A györei templom hossza 21 méter, szélessége 8 méter, magassága pedig 9 méter. A tornyában, amely 27 méter magasra nyúlik az első világháborúig 4 harang lakott, de ezek közül a rekvirálás során csupán egy maradt meg. Ez az állapot eltartott egészen 1935-ig. Már egy évvel korábban viszont Timár János kántortanító szorgalmazására a györei iskolások többször előadtak pásztorjátékokat és műkedvelő színdarabokat. Ezek bevételei jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy ismét helyreálljon a harangok régi száma: „…van tehát ott is négy kisebb harang. Nagyobbakhoz hiányzott a pénz és a toronyban a hely.”- írta Rudolf Mátyás plébános 1935-ben. A templom szintén elrekvirált orgonájának sípjait még 1928-ban sikerült pótolni: két év földbérlet megtakarításból. Az Angster cég nem csupán a sípokat pótolta, hanem teljesen kitisztították és egy regiszterrel kibővítették az orgonát. A hitközség vállalta a szállítási költségeket, továbbá a két munkásnak az egy héten át tartó teljes ellátását.11
Két tragikus baleset siettette a györei templomra a villámhárító feltételét. Kovács Erzsébetet 1918 június 30.-án sújtott halálra a villám a templom hátsó padján ülve, a délutáni litániára összegyűlt hívek közül többen megsérültek. Erről a korabeli sajtó is beszámolt. 1924-ben pedig egy 13 éves gyermek lett az áldozat: „…ápr. 11.-én délután 5 órakor nagy égi háború kezdődött, midőn a kis Borsos Mihály öregatyjával Kovács Józseffel lytániára elsőt harangozott. Harangozás után a fiú kilépve a templomból villámtól sújtva féloldalán balról annyira megégett, hogy két heti iszonyatos kínszenvedés után április 26.-án meghalt.”-olvassuk a parókia történetében. Ezután hatósági rendeletre azonnal villámhárító készült, amelyet Szieb István szászvári bádogos szerelt fel.12
1932-ben a templom kerítés falát kellett 16 méter hosszúságban újraépíteni a tanítói kert mentén, mivel az bedőlt a felvizesedés miatt. Októberben az egész torony, a tetőzet és az oldalfalak lettek tatarozva, meszelve illetve befestve. Az ehhez szükséges 1500 pengő összeget az évek óta betétben gyűjtött templom föld jövedelmei biztosították. 1942-ben a templom faszerkezetében egy váltó gerenda teljesen elkorhadt, amelyet cserélni kellett. Ezt a munkát egy mecseknádasdi ácsmester végezte el.13
A györei hívek 1945-ben az egyházmegyei hatósághoz folyamodtak önálló lelkészség kialakítását szorgalmazva. Azzal érveltek, hogy csak így lehet megmenteni az elkobzástól a györei határban lévő 18 holdnyi javadalmi földet. Sikerült Mázát is megnyerniük ehhez a tervhez, így a püspök a szervezéshez Sudár Imre személyében biztost küldött ki, aki eleinte a volt evangélikus tanítói lakásban élt. Dotáció fejében felajánlották az eddig fizetett párbért és a két község határában lévő földeket. Máza ezután filiaként kapcsolódott Györéhez, ahol 1954-re elkészült a plébániaház. 1985-ig tartott ez az önálló plébánia időszak, azóta Györe ismét Szászvárhoz tartozik.14
Patton Gábor
Jegyzetek:
- Ipolyi Arnold Szerk.: Monumenta Vaticana historiam regni Hungariae illustrantia Series I. Tomus I. Bp. 1885-260, 286, 311. p. Solymár Imre: Fejezetek Györe történetéből In: Tolna Megyei Levéltári füzetek 6. Szerk.: Dobos Gyula Szekszárd 1997-9. p. Timár György: Tolna megye templomos helyei In: Tolna Megyei Levéltári Füzetek 7. (1999)-286. p. K. Németh András: A középkori Tolna megye templomai Pécs 2011-71. p.
2. Patton Gábor régészeti helyszínelés Györe templom 2009 aug. 22. kézirat.
3. Timár György: Alsómocsolád és környéke a középkorban és a török hódoltság idején In: Alsómocsolád Községtörténeti monográfia I. Szerk.: Füzes Miklós Alsómocsolád 1998-45. p.
4. Brüsztle Josephus: Recensio universi cleri dioecesis Quique-Ecclesiensis Quinque-Ecclesiis tom. IV. 1880- 542.p. Merényi Ferenc: Domsics Mátyás egyházlátogatása (Canonica Visitatio) Baranyában 1729-ben Pécs 1939-31-32. p. A templom javadalmai ekkor: „…a Cherrallya nevű dűlőben három hold, de ennek is egy része cserjés, a másik az Erdőszéle-dűlőben egy hold és mellette a plébániakert, amelyet néhai Szeli György hagyományozott erre a célra…” Solymár: i. m.-22-23. p. K. Németh: i. m.-71. p. A védőszent változásáról ld.: Timár György: Patrocíniumok Baranya vármegyében a 18. század első évtizedeiben In: Fedeles Tamás-Varga Szabolcs Szerk.: A pécsi egyházmegye a 17-18. században Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis I. Pécs 2005-171. p.
5. Acta Cassae Parochorum. Egyházmegyék szerint besorolt iratok 4. füzet. Nagyváradi, munkácsi, besztercebányai, nyitrai, rozsnyói, szombathelyi és szepesi egyházmegye 1733-1799. Művészettörténeti adatok. Szerk.: Henszlmann Lilla Bp. 1973-202. p. K. Németh: i. m.-71. p.
- Gőzsy Zoltán-Varga Szabolcs: Visitatio Canonica Dioecesis Quiqueecclesiensis 1738-1742 In: Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis V. Pécs 2009-200-201. p. Petrovich Ede: Adalék a pécsi harangöntő műhely történetéhez In: Baranyai helytörténetírás (1972. évf.) Pécs 1973-197. p. Timár Péter: Magyarország középkori településeinek és egyházainak topográfiai adattára Szeged 2019 II. k.-347. p. Solymár: i. m.-9, 25, 45-46. p. K. Németh: i. m.-71. p. Cserna Anna-Kaczián János: Egyed Antal összeírása és korrajz Tolna megyéről Szekszárd 1986-91-93. p.
7.Scitovszky János: Templom fölkenetéskor. Gyürén, augustus 4.-én In: Egyházi beszédek a nagymélt. nagy-kéri Scitovszky János pécsi püspök által mondottakból. Pécs 1844-233-241. p. Solymár: i. m.-46-50.p.
8. „Egy szemtanu” szerkesztői levél. In: Religio és Nevelés 1844. évf.II.-109-110. p. Solymár: i. m.-51.p.
9.Tüskés Gábor-Knapp Éva: A katakombaszentek tisztelete In: Századok (128. évf.) 1994 1. sz.-5-7., 14-15., 17-20. p. Pécsi Egyházmegyei Levéltár (a továbbiakban: PEL. rövidítéssel) Historia Parochiae Szászvár PEL. III. 128_szaszvar_historia_vol_I_0058, 0059, 0060, 0061. Utóbb, a „fogadott ünnepek” sorában részletesen is leírja e körmenetet a szászvári plébánia történetének „liturgikus gyűjteménye”: Ld.: vol_III_diversa_0148.
10.PEL. II.128_szaszvar_historia_vol_II_0049, vol_III_diversa_0061.
11. PEL. III. 128_szaszvar_historia_vol_II_0027, 0056, 0064. Fricsy Ádám (szerk.): A pécsi egyházmegye schematismusa Pécs 1991-163. p.
12. PEL. III. 128_szaszvar_historia_vol_II_0012., Friss Ujság (23. évf.) 154. sz. 1918 júl. 5. -3. p.
13. PEL. III. 128_szaszvar_historia_vol_II_0043, 0090.
14. PEL. III.128_szaszvar_historia_vol_II_0102, Fricsy: i. m.-163, 166. p.
